FANDOM


Története:

18. század vége: a kaposvári iparosok, kereskedők érdeklődni kezdtek a gazdálkodás, leginkább a szőlőművelés iránt. A szőlőhegyekben lakó emberek számára épültek az úgynevezett hegyi kápolnák. A Róma-hegyen az első kápolnát a 18. század második felében építették, Angyalos Boldogasszony tiszteletére. Harangján az 1763-as évszám állt. A 20. század elején döntöttek úgy, hogy elbontják, és újat építenek helyette.[1]

1903-ban gyűjtésbe kezdtek az építkezésre. A Gundy család telket ajánlott fel a kápolnának. A kivitelező Domján Lajos kőművesmester volt.[2]

1906. szeptember 9-én szentelte fel a kápolnát Herbay Pál, szentbalázsi esperes. Maga az épület 8x5 méteres alapterülettel eklektikus stílusban épült. A harangot az elbontott régi kápolnából helyezték el az új épületbe.[3]

1920-as évek: a Jézus Szíve Egyházközség megalakulásával, többek között a Róma-hegyi kápolna is az új plébániához került.

2000: az ezredfordulón felújították a kápolnát a Róma-hegyi Baráti Kör kezdeményezésére, augusztus 5-én áldotta meg Agg József főesperes. Ugyanebben az évben alapították a Róma-hegyért díjat, amelyet elsőként a felújításhoz hozzájáruló helyiek kaptak. 2001. szeptember 22-én Balás Béla megyés püspök tartott szentmisét a kápolnában.[4]

Felhasznált források:

  1. Balogh L. Krisztina, Nagy Zoltán: Kaposvár 300 : emelt fejjel - nyitott szemmel. Kvár : KMJV Önk., 2013. p. 80-81.
  2. Balogh L. Krisztina, Nagy Zoltán: Kaposvár 300 : emelt fejjel - nyitott szemmel. Kvár : KMJV Önk., 2013. p. 80-81.
  3. Balogh L. Krisztina, Nagy Zoltán: Kaposvár 300 : emelt fejjel - nyitott szemmel. Kvár : KMJV Önk., 2013. p. 80-81.
  4. Balogh L. Krisztina, Nagy Zoltán: Kaposvár 300 : emelt fejjel - nyitott szemmel. Kvár : KMJV Önk., 2013. p. 80-81.

Weboldalak, online források:

Angyalos Boldogasszony-kápolnáról a Takáts Gyula könyvtár állományában:

Cikkek: http://bit.ly/2dO7xgs

Könyvek, könyvrészletek: http://bit.ly/2fa5Kbi

Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.